3.Rész

Besétáltam de Lou nem volt otthon. Ezt a levelet találtam:
-Lottie! Ha hazaértél hívj fel! Egyik haveromnál vagyok! 
Lou.xx
Hogyan talált magának az első nap barátot? Jó, nekem is itt van Harry, de Ő nem barát. Ő csak egy kanos kamasz aki minden lányra rátapad és szórakozik velük. De velem nem.
  Teszem amit kér és fel hívom.
-Szia.-szól bele valaki a telefonba.
-Kivel beszélek?-kérdezem mivel nem igazán hasonlít a hangja a bátyáméra.
-Helló! Louis haverja vagyok.-feleli az ismeretlen.
-Öhm..Oké.-mondom  kicsit zavarodottan.-Tudod adni Louist?
-Persze.-mondja lágyan, mégis ravaszul.
-Köszönöm.
-De azt nem mondtam, hogy fogom.-itt felismerem a hangját de teljesen hihetetlennek vélem, hogy ő legyen az.
-H-harry?-dadogom.
-Nem.-elneveti magát.
-Ja bocsi, ezt kissé félrenéztem.-szégyellem el magam, mikor belegondolok milyen ciki is a helyzet.
-Kicsit.-lágy kuncogása hinti be a telefont.
-És miért nem tudod átadni a telefont?
-Mert most velem beszélsz.-csintalanul mondja.
-De hisz még csak a nevedet sem tudom.-biztos vagyok benne, hogy ő tudja az enyémet.
-A nevem Liam Payne. És találkozhatnánk.-mondja ravaszul.
-Liaam!-Hallom ahogy a bátyám távolabbról hívja Őt.-Nem láttad a telefonom? Lottie hívott már?-kiált még mindig távolról.
-Igen hívott! És de, láttam!-itt hangosan belenevetek akaratlanul a telefonba.-Ne röhögj-súgja én meg megint felnevetek.Ő is felkacag, de kevésbé hangosan mint Én.
-Liam! Tedd le a telefonom! Kivel beszélgetsz haver?-hallom meg Loui hangját.
-Nyugi, csak beszélgettem Lottival.
-Ne jusson eszedbe semmi!-Louis ingerült de mégis szórakozott hangon szól rá Liamre.
-Ugyan haver! Még csak nem is láttam!
-Oké most már odaadhatod a telefonom!-nevet és hallom, hogy hozzá kerül a készülék.
-Hugi?
-Igen. Mondd mit szeretnél?-mondom kedvesen.
-Semmit. Csak tudnom kellett mikor értél haza.-nevetést hallok a vonal másik feléből. Igen, ez Liam volt. Nem csodálom, bátyám röhejes viselkedésén már én is röhögnék, ha jelen pillanatban nem rajtam csattanna az ostor.
-Oké.-ajkaim közül kiszökött a halk kuncogás, mit már nem tudtam visszatartani.
-Na szia.-köszön el Louis.
-Szia.-teszem le a kagylót.
Kb. öt perce vagyok itthon de már lefárasztott a bátyám védelmezése.
Még mindig egy helyben állok, gondolkodva, kezemben a telefon, mikor egyszer csak csöngetnek. Kinyitom és Louis áll ott. Alig öt perc telt el még is itt áll előttem. Hogyan teleportált ide ilyen gyorsan? Mögötte megpillantok egy nagyon helyes, barátságos kinézetű fiút, feltehetőleg Liamet. Bejönnek és a fiú rám kacsint én pedig megölelem Louist köszönésképpen, és felmegyek a szobámba.
-Haver! Elmegyek vécére jó?-már felfelé tartok mikor Liam kérdezi, Louistól.
-Oké menj.-feleli Lou.-Fent, a folyosón jobbra.

Épp a kezembe kapok egy íróeszközt, hogy házi feladatot csináljak, de valaki kopogtat az ajtómon.
-Gyere!-szólok ki. Van sejtésem kit nem hagy nyugodni a szobám csukott ajtaja de beengedem mert a kíváncsiság uralkodik rajtam, hogy mit szerethetne.
-Hello! Mit csinálsz?-kérdezi. Tőle cseppet sem tűnik hétköznapinak ez a kérdés, pedig felettébb az.
-Házit. Amúgy kicsit eltévedtél, a mosdót a túloldalt találod!-mondom, a ceruzámmal mutogatva.
-Ugyan, tudod jól, hogy nem vécére akartam menni.
-Én viszont elrepíthetlek oda, ha nem hagysz békén.-mondom kicsit dühösen és viccesen.
-Hmm..-neveti el magát.-Oké Cirmi.-elmosolyodok.-Mesélj magadról.-mondja.
-Lottie Tomlinson a nevem.-kuncogni kezd.
-Na ne! Komolyan? Az enyém is!-felnevetünk, mire észhez kapok.
-Hát oké..Örülök, hogy megismerhettelek kedves Lottie, de egy valamibe nem gondoltál bele!
-Mibe?
-Szemet fog szúrni, hogy sokáig vécézel. Hacsak nem szorulásod van, vagy valami egyéb.
-Tőled görcsbe rándul a gyomrom.De igazad van sajnos. Szia.-mosolyog.
-Olyan taszító volnék, hogy még a hasad is görcsbe rándul?-csak játszani szeretném, de egy picit valóban rosszul esett, pedig tudom, hogy egy félresikeredett bók szeretett volna lenni és ezt kedvesnek vélem.
-Butus vagy!-észvesztően, szélesen mosolyog, majd becsukja maga után az ajtót. Hallom, hogy lehúzza a vécét, amin még szélesebbre húzom a számat. Kis ravasz.
  Írtam volna tovább a házit, ha nem vettem volna észre, hogy nem vagyok képes felkelni a nem-bírom-abbahagyni-a-mosolygást szindrómámból. Felvettem az éjjeliszekrényemen pihenő energiaitalos dobozt és belekortyoltam.
  Hamarosan a feladatokkal is készen lettem, de valami nem hagyott nyugodni. Valami amitől a gyomrom olyan görcsbe rándult, hogy nem bírtam kiegyenesedni az ülésemből. Valami ami a folytonos pírt és mosolygást nem bírta lemosni az arcomról. A hosszas vigyorgás végett, nemhogy a szám is begörcsölt de még a sírógörcs is elkapott. Hogy kikapcsolódásra bírjam agyam, hosszas fürdőt vettem. Mikor kész lettem lementem Louishoz aki a konyhában ügyetlenkedett.
-Üm..Mégis mi a csodát csinálsz?-kapom a szám elé a kezem, nehogy nevetni kezdjek a valóban megmosolyogtató látványon.
Louisnak, mint valami Disney mese ügyetlen szakácsának, még a haja is tésztás.
-Hát..A receptben az állt, hogy..
-Szóval sütni szerettél volna! Kapard le magadról és a hajadból ezt az izét és mire kész vagy megcsinálom, jó?-köhécselek a nevetéstől, Lou pedig játékosan vállba bök, hogy ne nevessem ki, természetesen Ő is vigyorog. Letette a pultra a kis szakácskalapot és köpenyt, majd elsétált.
  Belekukucskálok a receptbe, hogy tudjam mit szeretett volna 'kisütni'-szó szerint-ebből az izéből amit most takaríthatok fel. Fánk.
  Mire kijött a fürdőszobájából, valóban feltakarítottam, újragyúrtam és a ki is sütöttem a fánkokat, amiket Ő sütőbe szeretett volna tenni ahelyett, hogy olajba tette volna. Még akkor is mosolyogtam mikor a vaníliás tölteléket töltöttem a fánkok közepébe.
  Egyszer csak Louis mobilja rezegni kezdett. Ránéztem a képernyőjére ami az "1 Olvasatlan üzenet" feliratot mutatta. Átnéztem a pult fölött, abbahagytam a fánkok töltését és mikor megbizonyosodtam róla, hogy a zuhanyzóból még folyik a víz, kezembe kaptam a készüléket és elolvastam az üzenetet.
"Ne hülyéskedj Luíz! Lottie semmiről nem fog tudni! Nem lesz baj! Xx."
Nem kellett még az üzenetküldő számát sem megnéznem ahhoz, hogy tudjam, ez Lia. De még is miről nem tudhatok? És mért volna baj, ha megtudnám? Na meg mi az, hogy Ők ketten, a bátyám és a már-már testvérem, titkolóznak előlem?
  Lou hirtelen előttem termett a csíkos kis kezes-lábasában én pedig magam mögé rejtettem a telefont.
-Mit rejtegetsz?-kérdezi gyanakodva.
-Se-semmit!-mosolygok
-Akkor mi van a hátad mögött?-folytatja a kémkedést, amit nekem kéne, hogy megtudjam amit Lia és Louis szerint nem szabad megtudnom.
-Ömm...-beletettem a farzsebembe a telefont és a hátam mögül elvettem a töltelék nyomót.-Csak ezt.-mutatom fel a nyomós textil darabot, mint valami trófeát.-De ezt sem rejtegettem, csupán....
-Ja,oké.-lop el egy fánkot és azt hiszi nem látom.
-Louis!-förmedek rá, hogy tegye vissza.
-Ha beleharapok nem adom vissza!-figyelmeztet.
-Akkor talán ne harapj bele!-húzom fel a szemöldököm és próbálom fent tartani a fenyegető típust, de nem nagyon bírom ki, hogy ne nevessek Louis gyerekes viselkedésén.
-Be-be-bee!-harap bele a fánkba és elkezd rajta nyammogni.-Hmm, milyen finomat sütöttem!-harap bele még egyszer, és leeszi magát. Halkan kinevetem.
-Louis William Tomlinson! Most fürödtél! Menj és töröld meg magad, de előbb edd meg a süteményt!-anyáskodom.
 Igen ez nálunk így meg. Louis az apám, én meg az anyja.
-Rendben főnök. Kézcsókkal köszönhetek?-játszik, majd a szúrós tekintetemmel találkozik és gyorsan benyomja a fél fánkot a fejébe, aztán elmegy kezet mosni. Kacagnom kell az éretlen viselkedésén, és szemeimmel követem őt. Előveszem gyorsan a telefont és a pultra teszem, ahol eredetileg volt.
Felettébb kíváncsivá tett ez az üzenet, szóval húzogatnom kell a határom vonalait. Louis visszatért.
-Öhm, jött egy üzented! Nem néztem meg, csupán szólok!-majdnem, de mégsem fogott gyanút.
Felvette a telefonját és olvasni kezdte az üzenetet.
-Na, ki írt? Ismerem? Ő ismer engem? Te mióta ismered? Tán van köztetek valami?-halmozom el feltűnőbb-s-feltűnőbb kérdésekkel ő pedig szemöldök ráncolva tekint rám.
-Először is, nem mindegy? -Jött egy üzenetem, mi volna, ha a szolgáltatótól jött volna? Képzeld Őket pár éve ismertem meg, és te is ismeritek egymást. Ó és igen van, sok sok kilométer.-meglehetősen felkapta a vizet, de ez mellékes. A fő az, hogy ne gyanakodjon arra, hogy tudok bármit is, hisz ezt ki kell deríteni.